Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon
A szívem pont ugyanannyira trikolor, mint amennyire szivárványos. Interjú.
Nyugat-Európában bezárják, a Kárpát-medencében felújítják a templomokat – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Karádon.
Amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Karádon.
Soltész Miklós a Somogy megyei település 600 millió forintból felújított római katolikus temploma és az annak kertjében álló Szent Flórián-szobor átadása alkalmából tartott ünnepi szentmisét megelőzően újságíróknak azt mondta: a beruházások sikeréhez nélkülözhetetlen volt a kormány és az egyházak összefogása, valamint a lakosság munkája, áldozatkész hozzáállása.
(MTI)